FÉRFI KÖR

 

40 éves vagyok, építészmérnök az eredeti végzettségem, ahol jól megtanultam hogy az alapokra és lehetőleg jó alapokra kell építeni. Életünkben sokszor már az alapokban hibáznak a dolgok és gyermekkorunkban elcsúszik egy-egy alap. Ezeket lehet javítani de ahhoz félre kell tennünk a felépítményt (vagy le kell bontani, hogy újraépíthessük, új alapozás után).

Életem során sok mindent megtapasztaltam jót rosszat, jártam mélyen és magasan, van miből meríteni.

18 évesen elvégeztem az agykontroll tanfolyamot ami elindított az önismereti utamon, élveztem hogy milyen gyorsan tud jönni a változás, fejlődés ha foglalkozom magammal. Könyvek olvasása, tanfolyamok, elvonulások, FÉRFI KÖRÖK (mert igen én is jártam ilyen körökbe).

Elvégeztem a Life Coach képzést amit igazából önmagam fejlesztésére szántam de végül aktív Coach lettem az évek során. Éreztem hogy még szeretnék jobban rálátni magamra és más emberekre így elvégeztem a Pszichológia és utána a Gyermekpszichológiai konzulens képzéseket. Óriási élmény, tapasztalás és fejlődés.

Miközben jártam ezen az utamon szakmám az emberekkel való kapcsolódás irányába terelt hiszen most már több mint 12 éve táncoktatással foglalkozom, mondanom sem kell ezzel különös tapasztalatokat gyűjtöttem be hogy kommunikáljak, kapcsolódjak az emberekhez (Nőkhöz, Férfiakhoz).

Vettem már részt és tartottam is egész hétvégés Férfi elvonulást, ami óriási energia és csakis ajánlani tudom. De első lépésként szuper egy ilyen kötetlen hétköznap esti, találkozás, beszélgetés, ahol Férfi társainkkal tudunk együtt egy energiában időzni.
De ami a legfontosabb, a fent leírtak nem arra szolgálnak, hogy megmutassam milyen “menő” vagyok, csak arra, hogy bemutassam magam, hiszen sokak számára ez a legfontosabb (eleinte érthető módon), hogy kompetens “vezető” személyhez csatlakozzanak. Itt fontos kiemelnem, hogy ezek csak a tapasztalataim, tapasztalásaim, ezektől lettem az, aki most vagyok, de ezeken a Férfi körökön én is csak egy társatok leszek, egy “úton-lévő” Férfi, aki megteremti a lehetőséget a helyszínt, az időt számotokra a nyitáshoz, megértéshez és fejlődéshez.

“Nem Vezetőd, hanem Társas és Segítőd leszek Utadon”
Szorgent Viktor

 
 

Két aktuális eseménysorozatunk van:

 

 

 
 
Amennyiben bármi kérdésed van, keress meg bátran:
 
Mobil: +36 20/319-8-319
 
Nem végzek gyógyítást, pszichoterápiát, terápiát, és tevékenységem nem helyettesíti az orvosi kezeléseket. Segítő beszélgetéssel tudlak támogatni és segíteni.